A farkas egykor elég nagy területen előfordult, a trópusok kivételével bárhol, ám a kíméletlen irtásnak és az élőhely csökkenésének köszönhetően egyedszámuk és elterjedési területük is jelentősen lecsökkent. Észak-Amerika, és Eurázsia északi részének meghatározó csúcsragadozója, de előfordulnak Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. A vadászatnak köszönhetően mára csak szigetszerűen elszigetelt csoportok maradtak fenn.
Európa nyugati részéről teljesen eltűnt. Kisebb populációk élnek Skandináviában, Kelet-Európában, Olaszországban, az Ibériai-félszigeten és a Kárpátokban. Az állomány európai nagysága kevesebb, mint 25 000 példány, létszáma az utóbbi időkben növekedésnek indult. Szerencsére ma már a legtöbb élőhelyén védettnek nyilvánították. Több alfaja is a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség vörös listáján szerepel.
A farkast Magyarországon védetté nyilvánították 1993-ban, majd 2001-ben a fokozottan védett kategóriába került, eszmei értéke 250 000 Ft. Hazánkban a XIX. Század végére jelentősen megcsappant az állomány, az ország nagy részén ki is irtották. Az 1980-as években kezdett újra visszatelepülni a szomszédos országokból. Szórványosan előfordult a Dunántúl és a Duna-Tisza köze déli részén, valamint az Északi-középhegység Mátrától keletre eső területén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Napjainkban főleg Északkelet-Magyarországon vannak gyakoribb előfordulások. A Zempléni-hegységben és Aggteleken valószínűleg stabil, szaporodó populációk élnek. Ezek a példányok Szlovákiából vándoroltak át. Szórványosan előfordul az Északi-középhegységben, a Bükkben is. A Duna-Tisza köze déli részén Szlovénia területéről bevándorló egyedek telepedtek meg. Hazai állománya a felmérések szerint 15-25 egyedre tehető, de a szaporító családok száma maximum 2-5 közé tehető, a szaporulat nagysága nem ismert.