Következő 5 cikk

Előző 5 cikk

Vérfarkas
Talán az egyik legrégibb, és legismertebb farkasokról szóló legenda a farkasemberekről, vagy vérfarkasokról szól. A világ bármelyik pontján találhatunk róluk szóló írásokat. A filmek gyakran felkapott témája, tipikus példája a farkasok kegyetlen gyilkosként való beállítása. A farkasember egy olyan ember, aki valamilyen átoktól sújtva holdtöltekor elveszíti emberi mivoltát, és vérengző szörnyeteggé – farkassá – válik. A legelterjedtebb nézet szerint valaki akkor válik vérfarkassá, ha egy véfarkas megharapja. A germán mitológiában bizonyos emberek képesek valamilyen állat alakját felvenni. Közülük csak egy változik farkassá, emberekre és nyájakra támad, és szétmarcangol mindenkit. Az átváltozás többnyire szándékos, de a szlávok szerint például varázslás következményeképpen is végbe mehet. A legenda szerint Sinfiötli és Sigmund vándorútjuk közben találkoztak két emberrel, akik egy fa alatt aludtak. A fa ágain két farkasbunda lógott. Kíváncsiságból belebújtak a farkasbőrbe, és azonnal farkasként kezdtek viselkedni. A germán hit szerint a farkasember 10 naponként visszanyeri emberi alakját, hogy pihenhessen. Tíz nap elteltével Sinfiötli és Sigmund is megváltak a farkasbőrtől, és ekkor elégették. A magyar néphitben a farkasember szláv, germán, és részben román eredetű hiedelemalak. A XIX.-XX. századi feljegyzések szerint a pásztorok közül néhányan képesek voltak önszántukból farkassá változni. Ezek a hiedelmek főként a Dunántúlon éltek, és különböző néven emlegették, mint például: szakállas farkas, farkaskoldus, küldött farkas, küldött ördög. Az átalakulás képessége már csecsemőkorban elnyerhető, például ha a bába rosszindulatú, vagy vigyázatlan. Ha az újszülöttet egy nyírfaabroncson háromszor keresztülbújtatja, akkor a gyermekből hétéves korában csordásfarkas lesz, és a hátralevő életét farkasként éli, majd kedve szerint változtathatja az ember vagy farkasalakját. Az átváltozás képessége felnőttkorban úgy szerezhető meg, ha az illető háromszor vagy hétszer átbújik egy nyírfaabroncson egy vadrózsatüske segítségével. A farkasként szerzett sérülések emberalakban is láthatóak, ezért a mondák többsége a sebhelyek alapján történő leleplezésekről szólnak. A magyar mondákban csak ritkán lelhető fel a periodikus farkassá változás. Egyes lejegyzések szerint az átváltozás ideje napfordulóra, húsvétra, vagy telihold idejére esik. A Nap-és Holdfogyatkozást is a farkasemberek számlájára írták, „holdrabló”-nak vagy „naprabló”-nak nevezték őket. Magyarországon a XVII.-XVIII. században a boszorkányperek mellett farkasember-perek is zajlottak. Farkasemberekről szóló feljegyzések: - Hérodotosz szerint i.e. IV.-V. században a Fekete-tenger partján élő őslakók évente néhány napra farkassá változtak, és bármikor vissza tudtak változni, ha kedvük tartotta. - Ovidius (i.e. 43 – i.sz. 18) a „Metamorphoses” című elbeszélő költeményében egy olyan alakváltozásról számolt be, amely egy bűn megtorlásaként történt. A költeményében említést tesz egy legendáról, amelyben rejtélyes alakváltozások szerepelnek a teremtés idejétől egészen Julius Caesar koráig. - i.sz. után az I. században id. Plinius író valóságos lényekként írja le a farkasembereket. - 1973. Gilles Garnier. Egy erdei remete, Gilbert, otthonról elkóborolt gyerekeket falt fel. A szemtanúk állítása szerint Gilbert ilyenkor farkas alakot ölt. Miután elfogták, beismerte, hogy farkasember, ezért 1793. januárjában elégették. (Forrás: Wikipédia)

Romulus és Rémus
A római mitológia szerint Róma alapítója és első királya Romulus volt. Ő és ikertestvére, Rémus Mars háború isten és Rhea Silvia Vesta szűz fiai voltak. A testvérek születése előtt apjuk, Numitor és fivére Amulius nagyapjuk halála után megszerezték Alba Longa trónját. Az elsőszülött jogán Numitor uralkodott, ám Amulius letaszította őt a trónról, viszont attól tartott, hogy testvére lénye, Rhea Silvia gyermeket szül, és igényt tartana a trónra, ezért arra kényszerítette a lányt, hogy Vesta-szűz legyen és ne lehessen gyereke. Egyik éjjel azonban Mars isten eljött Rheához a Vesta templomba. A lány ikreket szült, akiket Romulusnak és Rémusnak nevezett el. Mikor Amulius tudomást szerzett róluk, Rheát börtönbe záratta, az ikreket pedig meg akarta öletni. Az egyik szolgája kosárba tette a két csecsemőt, és a Tiberis folyó partján hagyta őket. A folyó megáradt, és elsodorta a kosarat. Az ikreket egy nőstényfarkas találta meg és táplálta őket. Később egy Faustulus nevű juhász talált rájuk, hazavitte őket, és feleségével, Acca Larentia-val sajátjukként nevelték őket. A testvérek később megépítették Rómát, majd Romulus megölte Rémust. A városnak szüksége volt nőkre, ezért a szomszédaikat, a szabinokat meghívták ünnepelni, eközben elrabolták a lányaikat. Emiatt háború tört ki, végül azonban a szabin nők kiálltak római férjeik mellett, így a szabinok népe csatlakozott a rómaiakhoz.   (Forrás: Wikipédia)   Forrás: http://img2.allposters.com/images/MEPOD/10006297.jpg Forrás:http://3.bp.blogspot.com/_3GeLPlID5vs/SZESiFoLZuI/AAAAAAAAATU/9nVzLKAvbt4/s400/Romolo_e_remo.jpg

Csordás farkas
A magyar hitvilág szerint csordásfarkas az olyan pásztor (vagy esetleg bárki más), aki képes saját akaratából, vagy valamilyen véletlen folyamán farkassá változni. A csordásfarkasok általában valamilyen közösséggel szembenálló lények, például faluközösségből kirekesztett kuruzsló, más nyáját meglopó szegénypásztor, lopáson rajtakapott pásztor, ellenszenves földesúr vagy idegen nemzetiségű ember. A különösen vérengző farkasokat is gyakran farkasalakot öltött embernek hitték. Az átalakulás képessége már csecsemőkorban elnyerhető, pl. a bába vigyázatlansága vagy rosszindulata következtében: ha a bába az újszülöttet nyírfaabroncson háromszor keresztülbújtatja, abból hétéves korában csordásfarkas lesz, kedve szerint öltve farkas- vagy emberalakot. Mások felnőttkorban szerzik meg a képességet. A farkassá változás és visszaváltozás általában hasonló módon történik; pl. ugyanazon a nyírfaabroncson kell háromszor vagy hétszer átbújni. Félig állati, félig emberi formájú is lehet. A hiedelem szerint a csordásfarkast bizonyos tulajdonságok megkülönböztetik az igazi farkastól, ilyen például, hogy a hasa felül van, a háta meg alul. A farkassá változást úgy lehet megakadályozni, hogy ember alakban háromszor keresztet égetnek tüzes vassal az illető hátára. A hiedelemmondák nagyrészt a csordásfarkasok lebuktatásáról szólnak, ilyen például, hogy a farkasalakban szerzett sérülés az emberi formában is megmarad, vagy hogy az átváltozott farkason rajta maradt az emberi deréköv. Egyéb hiedelmek például, hogy a csordásfarkas a feleségével együtt változik farkassá vagy a terhes asszony gyermekét farkasalakban szüli meg.   Forrás: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/1-1414.html

Fenrir a szörnyfarkas
A mítosz egy szörnyű farkasról szól. Fenrir Loki tűzisten és Angraboda óriásnő legidősebb fia. „…A harmadik gyermeket, Fenrirt az istenek magukhoz vették és felnevelték. Csak Tyr istennek volt annyi bátorsága, hogy a vadállathoz közeledjék és megetesse. Amikor az istenek látták, hogy napról napra növekedik, s nő az ereje is, cselt eszeltek ki. Nagyon erős béklyót készítettek, s azt ajánlották a farkasnak, tegyen próbát, vajon képes-e eltépni ezt a béklyót. A farkas könnyű feladatnak találta, hagyta, hogy megkötözzék, aztán nekirugaszkodott, s egykettőre kiszabadította magát. Ekkor az istenek új béklyót készítettek, kétszer olyan erőset, s így szóltak a farkashoz: - Ha ezt is széttéped, az egész világon mesélnek majd roppant erődről. A farkas tanakodott magában, a béklyó ugyan erősnek látszott, de az ő ereje is egyre növekedett. Engedte hát, hogy újra megkötözzék, aztán neki rugaszkodott, s egy-kettő: megint szabad volt. Újra összeültek az istenek, s azon tanakodtak, hogyan szabadulhatnak meg a fenevadtól. Odin titokban követeket küldött a fekete törpékhez, s megbízta őket, hogy új béklyót készítsenek. Hat dologból készült ez: a macska lábdobogásából, az asszonyok szakállából, a hegy gyökeréből, a halak leheletéből, a madarak nyálából és a medve inából. A béklyót a törpék olyan puhára s olyan simára készítették, mintha csak selyemből lett volna. Az istenek köszönetet mondtak a törpéknek, s a farkassal együtt egy távoli szigetre eveztek. Itt megmutatták neki az új béklyót, s azt mondták, ugyanolyan vastag, mint a régi volt, csak valamivel erősebb. A farkas a fejét vakarta és így szólt: - Hát bizony ez a béklyó elég vékonynak látszik, s ha ilyen vékony köteléket szakítok szét, abból nem hárul rám sok dicsőség. Ha azonban csellel készült, akkor nem engedem vele magamat megkötözni. Az istenek erre azt felelték, hogy ha az előbbi, vasból készült béklyót könnyen szétszaggatta, a selyembéklyótól kár visszariadnia. Ravaszul ezt is hozzáfűzték: - Ha pedig ezt a selyembéklyót sem tudod szétszakítani, akkor igazán nem vagy olyan erős, mint hittük, akkor hát nincs mitől félnünk tőled, és rögtön szabadon engedünk. A farkasnak nem tetszett a dolog, de nem akart gyávának látszani. Ezért azt követelte, tegye valamelyik isten zálogul a kezét a nyitott állkapcsai közé, s ha megcsalják, a kéz az övé. Az istenek egymásra néztek, mert erre az újabb akadályra nem számítottak. Végül Tyr isten nekifohászkodott, és jobbját a farkas szájába tette. A farkas pedig engedte magát megkötözni, s azután nekikezdett, hogy széttépje a köteléket, de minél jobban erőlködött, annál erősebb és keményebb lett a béklyó. Mindenki jót kacagott, csak Tyr nem, mert a keze a farkas szájában volt. Csakhogy a farkas erőlködés közben tágra nyitotta a száját, s ekkor az isten gyorsan kihúzta a jobbját.”   (Forrás: Dömötör Tekla – Germán, kelta regék és mondák 1965) Fenrir később bosszúból leharapta a hadisten kezét. A farkast egy sziklához kötözték, a száját pedig egy karddal kipeckelték, hogy ne tudjon harapni. A Ragnarok idején a farkas eltépte a láncait, és csatlakozott az óriásokhoz az istenek elleni csatában. Hatalmas szájával elnyelte a földet és az eget, majd lenyelte Odint. Odin fia, Vidar ezért bosszúból megölte a szörnyfarkast. Forrás: http://www.elfwood.com/art/b/i/bickei/fenrir2.jpg Fenrir (Forrás: http://media.photobucket.com/image/fenrir/yomihades/fenrir.jpg)

Egyiptomi mitológia
Anubisz az óegyiptomi hitvilágban az alvilág főistene, a holtak oltalmazója, ő vezeti a halottak lelkét a túlvilág birodalmába. Később a holttestek bebalzsamozója. Pontosan nem lehet tudni, hogy az egyiptomiak sakálra, vagy vadkutyára gondoltak, amikor Anubiszt ábrázolták. Legtöbbször fekvő sakál (vagy vadkutya), illetve sakálfejű ember alakjában jelenítették meg. Az egyiptomi hitvilág szerint az ember halála után a Holtak termébe kerül. Az elhunyt túlvilági megítélésénél Anubisz bíróként volt jelen, ezért gyakran az istenek bírálójának is nevezték. A sakál hieroglif jele is bírót jelent. Itt Anubisz a halott szívét egy mérlegre helyezi, a mérleg másik serpenyőjébe pedig Maat-nak, az igazság istenének tollát teszi. Ha a szív nehezebbnek bizonyul, mint a toll, akkor egy démon felfalja a szívet. Anubisz kultusza egy városban keletkezett Kaszában (görögül Künopolisz, „Kutyavárost” jelent). Az Anubisz-kultusz igen hamar elterjedt Egyiptomban. A Piramisszövegek szerint Anubisz eredetileg Ré napisten 4. fia volt, de később ez a nézet megváltozott. Plutarkhosz szerint Ozirisz és Nepthüsz (Nebethut) fia, akit anyja egy mocsárban rejtett el, hogy megvédje Széth haragjától. A gyermeket Ízisz találta meg és nevelte föl. Amikor Ozirisz elhagyta Egyiptomot, hogy az egész világon elterjessze a tanítását, Anubisz volt a kísérője. Miután Széth megölte Oziriszt, Anubisz szervezte meg apja temetését. Testét szövettel tekerte be, így megalkotta az első múmiát. Ezért tekintették Anubiszt a temetési szertartások teremtőjének. Thottal együtt részt vett Ozirisz ítélethozatalában. Az Ozirisz-kultusz kialakulásával Anubisz feladatai fokozatosan áthárultak Oziriszre, ő lett az alvilág főistene. Anubisz nevével gyakran találkozunk a halotti irodalomban. Ő volt a balzsamozásnak és a mumifikálásnak az isteni védnöke, sőt néhány árbázolás szerint ő maga végezte a balzsamozást. Azt tartották róla, hogy ha rátette a kezét a múmiára, akkor varázserejével boldog állapotba, lelki világosságba juttatta a halottat, ez által új életre kelt. A sírkamrában a halott körül az elhunyt belső szerveit kanópuszedényekbe helyezte, és mindegyiket egy Hórusz-fiúnak adta megőrzésre. Anubisz szoros kapcsolatban állt a thébai nekropolisszal is, amelynek a pecsétjén kilenc fogoly felett lévő sakálként ábrázolták. (Forrás: Wikipédia) Temetési szertartás (Forrás: http://historylink101.net/images/anubis.jpg) Túlvilági megítélés (Forrás: http://www.uncp.edu/home/rwb/anubis_judgment.jpg)

Következő 5 cikk

Előző 5 cikk